
Több embert érint, mint gondolnád!
A mozgásszegény életmód és rossz tartás számos olyan elváltozást okozhat a testünkön, ami nem csak esztétikai problémát, de komoly fájdalmat is jelenthet számunkra. Erre példa az úgynevezett „banyapúp”, ami a nevével ellentétben nem csak az idősebb generációt, hanem már a fiatalabbakat is érintheti.
A banyapúp a nyaki- és háti gerinc területén megfigyelhető rendellenes kidudorodás. Ha görnyedt helyzetben ülünk, és közben a fejünket megemelve, állunkat kicsit előretolva nézzük a monitort, vagy telefonunkat, a gerincünk rendellenes tartást vesz fel. Ez a tartás hosszú távon rögzülni tud, a csigolyák védelmére pedig a szervezet akár zsírszövetet is építhet a deformálódott csigolyák köré, ami miatt látványosabbá válik az elváltozás.
A deformáció hatással van a nyak-, hát-, és vállizmokra, a csigolyák megváltozott helyzete miatt ezek az izmok vagy rövidülnek, vagy túlnyúlnak, így már nem tudják ellátni eredeti funkciójukat. A nyakizmok fokozott tónusa emellett fejfájást is okozhat. A fokozott görbületek miatt a csigolyák közti porckorongokra túl nagy terhelés nehezedik, emiatt nő a korai degeneráció és a sérv kialakulásának veszélye.
Ha sokat ülünk a számítógép előtt, fontos figyelni a helyes tartása, a monitor magasságára. Valamint arra, hogy minél kevesebb időt töltsünk egyhuzamban ülve. Amikor csak tudunk, álljunk fel, mozgassuk át magunkat. A megelőzésben segíthet a rendszeres gerinctorna, a gerinc körüli izmok erősítése akár célzott tornával, akár különböző sportokkal. Ilyen lehet például az úszás. Ha már kialakult a deformitás, minél hamarabb ajánlott az egyénre szabott gyógytorna, illetve manuálterápiás kezelés megkezdése. Ezek segítségével megszüntethető a fájdalom, illetve a legtöbb esetben látványra is javulás várható rövid időn belül.
web: https://www.testmesterstudio.hu/
insta: https://instagram.hu/testmesterstudio
Értő kezekben az egészség-